Mesehősök - gyermekszoba
2009.08.29.

Egy kedves anyuka elképzelése az volt, hogy mindegyik gyermekének egy kisebb méretű falfestményt készített a szobájuk falára. A gyerekek konkrét elképzeléssel rendelkeztek, hogy mit is szeretnének.

A kisebbik fia nagy rajongója Scooby Doo és barátjának Bozontnak, így neki ezeket festettük fel. A kislánynak a Walt Disney mesevilágból ismert hercegnőket Jázmint, Arielt és Csipkerózsikát festettük. A nagyobbik fiának és kedvesének Playboy nyuszit készítettük el.

Az első elkészített falfestmény Scobby Doo volt. Kis mérete és egyszerű formája révén nem igényelt különösebb szerkesztést, így az összegyűjtött minták alapján egyszerűen szabad kézzel felrajzoltuk a falra. A falfestmény elkészítésének második fázisában a kontúrokat erősítettük emeltük ki, majd ezután következett a színek felhordása. A rajzfilmekre jellemző módon foltokkal és árnyékolás nélkül kellett elkészíteni. Az utolsó fázisában a kész falfestményt átkontúroztuk.

A második falfestményt a kislánynak készítettük el. Ugyanazt a technikát alkalmaztuk, mint a Scooby Doonál. Először felrajzoltuk a vázlatot, majd utána lényegesebb vonalakat átkontúroztuk és ezt követve kezdtük el a festést.

Elsőként az arcokat és a hajukat festettük meg. Ezek a mesefigurák jellemzően nagy szemekkel rendelkeznek, ettől olyan bájosak, így külön hangsúlyt fektettünk a szemek szép kivitelezésére. A fej elkészítése után készítettük el a falfestmény többi részletét. Az elkészült képet a végén csillámporral díszítettük, ezt azért alkalmaztuk, hogy még inkább mesés legyen a kép és még inkább beleilleszkedjen a kislány gyermekszobájába.

Végül a Playboy nyuszi következett. A kép előzménye, hogy a szobába menet, még pillangó volt az elképzelés a falfestményre, ami rendkívül gyorsan „bebábozódott és tovább fejlődött” Playboy nyuszivá. Playboy nyuszi egy adott logó, ami akkor mutat jól, ha pontosan megtartjuk az eredeti ábra arányát. Mivel hirtelen pattant ki az ötlet, így nem volt nálunk sablon, ezért szabad kézzel rajzoltuk fel. Az eredetitől eltekintve arany színben kérték, ezért ehhez kevertük ki a színt. Miután kifestettük a logót, a végén az egészet arany színű csillámporral töltöttük ki.