Everest
2016.12.20.

7,35 × 2,5 m; 18,4 m²

Sourcing, Everest tárgyaló

A Sourcing Kft. lelkes támogatója Klein Dávid alpinistának. Legnagyobb tárgyalójukat az Everestről nevezték el, és ide készítettünk egy fotorealisztikus tájképet.

 

 

Előkészületek

A dekorációs falfestés tervezését a helyszíni felmérés, a kapott fényképek, és a kapott tervrajzok alapján digitális vázlatokkal kezdtük. A látványtervezésnél figyelembe vettük a falfelület elhelyezkedését, láthatóságát, valamint a felületre jellemző megvilágítást is.

A kompozíció perspektívájának kialakításához a horizontvonalat az ülő emberek átlagos szemmagasságához igazítottuk. Így lesz a falfestmény leginkább természetes, térbeli hatású.

A látványtervek alapján kiszámoltuk az anyagigényt és ilyenkor ellenőrizzük azt is, hogy meglévő eszközeinkből és festékeinkből megvan-e a megfelelő mennyiség az elkészítéshez.

A feliratokhoz megszerkesztettük a sablont a vágáshoz.

Miután az ügyfél elfogadta, kinyomtattuk a falfestés végleges terveit és a témához kapcsolódó, összegyűjtött referenciaképeket is. A méretre igazított látványtervre a felület nagy mérete miatt négyzetrácsot szerkesztettünk, és ezt is több példányban kinyomtattuk a rajzoláshoz.

A dekorációs festéshez szükséges egyedi színeket a látványterv alapján a megfelelő színkóddal kikevertettük.

Falfestés

A helyszínen szokás szerint maszkolószalaggal és takarófóliával fedtük le a festéktől és szennyeződéstől óvni kívánt felületeket.

A falfestmény készítését a rajzolást segítő négyzetrács vonalainak és a fontosabb geometrikus formák felszerkesztésével kezdtük, a kép középpontjától indulva jobbra és balra, valamint felfelé és lefelé. Mivel a teljes festendő felület karnyújtásnyi távolságból nem átlátható méretű, így ez a szerkesztett háló kulcsfontosságú a rajzolás szempontjából.

Az imazászlók kötelét, hogy az természetes ívet vegyen fel, egy lazán belógatott spárga mellett rajzoltuk fel a falra.

A látványterv alapján felrajzolt ábra fontosabb vonalait sötétbarna vonalakkal áthúztuk, és ugyanezzel a színnel a sötétebb tónusok helyét is aláfestettük. Ezek a vonalak az alapszínek felhordása után is halványan láthatóak maradnak, segítve így a festést, ugyanakkor a végleges képen már nem látszanak.

A kép nagyobb összefüggő felületeit hengerrel és széles ecsettel lealapoztuk a jellemző színekkel. A részleteket a kompozícióban térben hátulról előre haladva dolgoztuk ki, először a sötét tónusokkal, majd egyre világosabb színekkel festettük meg a fényes részeket, csúcsfényeket és reflexfényeket.

A logó / felirat festéséhez a helyszínen kiszedtük az elkészült sablonból a festendő részeket, majd maszkolószalaggal felragasztottuk a falra. Hengerrel egyenletesen, két rétegben átfestettük a sablont, majd a maszk eltávolítása után vékony ecsettel kiegészítettük az összekötő sávok alatti hiányokat és ahol szükséges volt, javítottuk az egyenetlen széleket.

A kép véglegesítése után eltávolítottuk a maszkokat és a takarófóliákat.

A falfestmény elkészítése 2 napot vett igénybe.