Bf 109
2026.10.12.

5 m²

Magyar Repüléstörténeti és Repülésrégészeti Alapítvány, Balatonalmádi, Puma múzeum

A múzeum egyik falára készítettünk dekorációs falfestést.


Előkészületek

A dekorációs falfestés tervezését a helyszíni felmérésen készített fényképek és az ügyféltől kapott referencia képek alapján végeztük. A látványtervezésnél figyelembe vettük a falfelület elhelyezkedését, láthatóságát, valamint a felületre jellemző megvilágítást is.

A látványtervek alapján kiszámoltuk az anyagigényt és ilyenkor ellenőrizzük azt is, hogy meglévő eszközeinkből és festékeinkből megvan-e a megfelelő mennyiség az elkészítéshez és előkészítettük a méretezett sablont a festéshez.

Miután az ügyfél elfogadta, kinyomtattuk a falfestés végleges terveit és a szükséges sablonokat.


Falfestés

A helyszínen szokás szerint maszkolószalaggal és takarófóliával fedtük le a festéktől és szennyeződéstől óvni kívánt felületeket.

A falfestmény készítését a sablon felragasztásával folytattuk. A festéshez indigós sablonozást alkalmaztunk, a főbb motívumokat ceruzával rajzoltuk át. Ezt követően behúztok a kontúrokat, majd elkészítettük a kép háttérszínét. Ezután kezdtük az egyes elemek részletes kidolgozását.

A kép véglegesítése után eltávolítottuk a maszkokat és a takarófóliákat.

A falfestmény elkészítése 1 napot vett igénybe.


Képek a készítésről